Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana ligetben, Anáthapindika kertjében tartózkodott. Ahogy az éjszaka elmúlt, egy déva ragyogó szépségével az egész ligetet bevilágítva közeledett a Magasztoshoz, és ahogy megközelítette megállt mellette.

Ahogy megállt mellette, ezt a verset mondta a Magasztosnak:

Az élet gyászos véget ér. Az időnk oly rövid.
A pusztulástól nincs, ami megmentsen minket.
A halálfélelmen való ilyen elmélkedés
Hozzon üdvözítő érdemet nekünk.

[A Magasztos így felelt:]

Az élet gyászos véget ér. Az időnk rövid.
A pusztulástól nincs, ami megmentsen minket.
A halálfélelmen való ilyen elmélkedés
Világi ábránd csupán, a végső békét keresd.