Így hallottam. Egyszer a Magasztos Szávatthi közelében tartózkodott, Dzséta Ligetében, Anáthapindika kolostorában. Akkor, egy bizonyos déva, aki ragyogásával elárasztotta az egész Dzséta Ligetet, odament a Magasztoshoz, és közelebb érve tiszteletteljesen üdvözölte. Miután üdvözölte, megállt mellette, és egy verssel szólt a Magasztoshoz, így:

„Sok déva és ember
töri a fejét az áldásokon:
boldogságra, jólétre vágynak.
Mondd hát el, a legnagyobb áldásokat!”

(a Magasztos válasza:)

„Elkerülni a bolondokat,
a bölcsek társaságát választani,
tisztelni ami arra méltó,
Ez a legnagyobb áldás.

Alkalmas ország és lakhely,
jóravaló tettek a múltban,
magad helyes célok felé vinni,
Ez a legnagyobb áldás.

Mély tudás és egy mesterség,
magad tisztességre fegyelmezni,
öröm hallani: úgy beszélni,
Ez a legnagyobb áldás.

Szüleiddel törődni és támogatni,
ápolni házastársad és gyermeked,
a munkádban sem bajt keverni,
Ez a legnagyobb áldás.

Adni és adni, igazul élni,
rokonoknak készséggel segíteni,
amit teszel legyen feddhetetlen,
Ez a legnagyobb áldás.

A gonoszságot elhagyni, magad visszatartani,
a drogot, részegítő italokat megtagadni,
gondolataidra, tetteidre éberen figyelni,
Ez a legnagyobb áldás.

Tisztelet és alázat,
elégedettség és hála,
alkalmas időben a Dhammáról hallani,
Ez a legnagyobb áldás.

Türelem és engedelmesség,
szerzetesekkel találkozni,
alkalmas időben a Dhammáról beszélgetni,
Ez a legnagyobb áldás.

Önmegtartóztatás és nőtlenség,
látni a Nemes Igazságokat,
a Nibbánát felismerni,
Ez a legnagyobb áldás.

Habár világi dolgokat lát és hall,
az elméje meg nem inog:
bánat nélkül, homály nélkül, békével teli,
Ez a legnagyobb áldás.

Akik így tesznek, akik így élnek,
nincs vereségük, bárhová menjenek.
Boldogok, bárhová kerülnek.
Bizony, ezek a legnagyobb áldások.”