A szerzetes, aki enyhíti ébredő haragját,
Akár gyógynövénnyel a gyorsan terjedő kígyómérget,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki kimetszi magából a szenvedélyt,
Hogy még írmagja se maradjon,
Mintha egy tóba merülne, lótuszvirág lenne,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki kimetszi magából a kínzó vágyat,
Hogy még írmagja se maradjon,
Mintha kiszárítana egy fürge patakot,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki lerombolja a gőgöt,
Hogy még írmagja se maradjon,
Mint a hatalmas áradat a gyenge nádból rakott hidat,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes látva a létesülés birodalmait
Lényeg nélküliként,
Mintha egy virágtalan fügefát nézne,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, belül harag nélkül,
Aki így túllépett léten és nemléten,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, akiben a csapongó gondolatok mind eloszlottak,
Hogy még írmagjuk sem maradt,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki nem veszik a múltba, nem fordul vissza,
Túllép mindezeken a nehézségeken,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki nem veszik a múltba, nem fordul vissza,
A világra úgy gondolva: „Ó, mindez valótlan!”,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki nem veszik a múltba, nem fordul vissza,
Mentes a „mindez valótlan” vágyképétől,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki nem veszik a múltba, nem fordul vissza,
Mentes a „mindez valótlan” irtózatától,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki nem veszik a múltba, nem fordul vissza,
Mentes a „mindez valótlan” káprázatától,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, akiben nincs rögeszme,
Akiben az erénytelen gyökerek teljesen ki vannak gyomlálva,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, akiben semmiféle aggodalom nem születik,
Ami visszahúzná az innenső partra,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, akiben semmiféle vágy nem születik,
Ami a létesüléshez kötözné,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.

A szerzetes, aki megszüntette az öt akadályt,
Aki háborítatlan, sértetlen,
Túl van a kétségeken,
Lehántja magáról a közeli és távoli partot,
Ahogy a kígyó vedli le rongyos, öreg bőrét.